A Szent Rókus plébániatemplom története
Az újvidéki Szent Rókus templom városunk legidősebb katolikus temploma.
1801-ben épült barokk stílusban. A tervező és az építő ismeretlen. Temetőkápolnaként működött egészen 1841-ig. Ekkor kiszélesítették és kórházkápolna lett. A kórház a mostani templom mellett álló általános iskola helyén volt. 1927-től önálló plébánia. |
A templom képeinek és szobrainak egy részét a hívek, más részét a nővérek ajándékozták. Amikor az újvidéki Mária Neve-templom zárdáját bezárták, a képeknek es szobroknak nem volt helyük, ezért egy részüket a Szent Rókus-templom kapta. A zárda ajándéka peldául a kóruson látható utolsó vacsora témájú dombormű.
A templom bejáratánál foglal helyet a Lourdes-i Szűz Mária és Páduai Szent Antal szobra, karján a kis Jézussal és a tisztaságot jelképező liliommal. Szent József, az ács szobra a kórusra vezető lépcső alján helyezkedik el.
.
Az orgonát 1879-ben Keilbach Ádám helybeli orgona- es zongoraépítő mester készítette. Az orgona szekrényében található feljegyzésekből tudjuk, hogy a munkálatokban segédkezett Friedrich nevű fia is. A hangszert 1879. november 22-én Hafner Karoly 900 forintért vásárolta az orgonaépítőtől, és a Szent Rókus-kápolnának ajándékozta. Feljegyzésekből tudjuk, hogy időközben a hangszer elnémult, és 1946-ban német hadifoglyok szólaltatták meg újra Hans Deutler mester irányításával. 1992-ben villamosították (eddig lábbal fújtatták).
A templom belseje 1937-ben lett felújítva. Kátránnyal szigetelték a falakat, és újrafestették. Külsejét azonban csak 1945-46-ban renoválták. Később 1986-ban Juhász György atya működése alatt kicserélték a tetőszerkezetet, újra szigetelték és festették templomunkat.
Az idő viszont megtette a magáét, ezért kellett újra tatarozni.
A jelenlegi kinevezett káplán 2004. szeptember 1-jétől mgr. Hornyák András, aki Szlovákiából érkezett, és azonnal elkezdte a felújítási munkálatokat, előbb a plébánia épületén (2006-tól 2009-ig több szakaszban), majd a kapukon, végül pedig sorra került a templom kívülről-belülről (2006-tól 2008-ig). A falakat a mesterek átvágással szigetelték a nedvesség ellen, a templomtornyon a pléhet kicserélték vörösrézre, és villámhárítót szereltek fel az előírásoknak megfelelően. Újrafestették a falakat.
Teljesen fel lett újítva az udvarban álló kereszt is, melyet 1906-ban emeltek a rózsafüzér társulat tagjai ezzel a felirattal: „Isten nagyobb dicsőségére a jámbor hívek adózásából emelte az újvidéki kath. olvasókör 1906.”
A kereszt az utcán állt, de amikor a nagy forgalom miatt szélesítették az utcát, bevitték az udvarba.

Hornyák Ludmila
Plébániank >> Történelmünk >> Templomunk
Plébániánk |
programjaink |
hitéletünk |
Linkajánló |
elérhetőség
Župa sv. Roka
Futoška 9 21000 Novi Sad Telefon: +381/(0)21-6610-574 Mobil: +381/(0)63-7591-755 E-mail: [email protected] |
Frissítve: 2012.dec.7 by Robbie